Produkció leírása

***** és *****25 éve lépett először közösen színpadra. Ennek jubileumát ünneplik meg a ***** című kétrészes humorestjükkel, úgy mutatja be a mindennapok „műszaki hibáit”, hogy közben nem politizál, de törekszik a tartalomra és a mondanivalóra is, hiszen a két humorista felvállaltan szeret az embereket érintő hétköznapi problémákról beszélni a tőlük megszokott stílusban. Jelenetek, stand up elemek és zenés paródiák elegye teszi változatossá a műsorukat, mely minden korosztály számára szól és garantáltan megnevettet mindenkit, legyen az tinédzser vagy nyugdíjas.
***** és *****az elmúlt 25 évben minden olyan tévés és rádiós produkcióban feltűnt, ahol a humor kapja a főszerepet. Több, mint egy évtizedig voltak tagjai a Mikroszkóp Színpadnak, rendszeresen láthatóak a Showder Klub című műsorban és a Comedy Centralon. A Rádiókabaréban is több mint 10 éve hallhatjuk őket minden adásban. 2017-ben pedig elindult első saját tévéműsoruk az *****, mely 2019. májusa óta minden héten ott van a legnézettebb tévé műsorok között. Munkájuk elismeréseként mindketten megkapták a magyar humoristák két legrangosabb díját, a Bonbon-díjat és a Karinthy-gyűrűt.

Technikai követelmények

A műsor ára 260.000 Ft. + útiköltség, ami 100 ft/km. Az előadás igényei: Kettő db mikrofon állvánnyal, valamint zenei alapok lejátszására alkalmas technika és egy technikus, aki kezeli, azaz elindítja a kért zenei alapokat. A műsor időtartama 20 perctől 120 percig. Zártkörű rendezvényeken 40-60 perc az ideális, míg művelődési házakban 90-120 perc, akár szünettel is. Vendéglátóipari helyszíneken kizárólag úgy vállalunk fellépést, ha a helyszínen ülő publikum minden tagja rálát a színpadra és a műsor közben nincs étel-ital felszolgálás és értelemszerűen annak fogyasztása sem.