Produkció leírása

A „497” című műsor egy táncszínházi, „performance” jellegű előadás, amely táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. A történet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész, táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világkörüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani annak érdekében, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat. A csoport 1910-ben román népviseletben kezdte meg a több mint tíz évig tartó utazását, mely során 497 pár bocskort használtak el. Feljegyzések, térképvázlatok és napló töredékek álltak az alkotók rendelkezésére, melyek által betekintést nyerhettek a kontinenseket átívelő, kihívásokkal teli, sokszor drámai és tragikus utazásba. A gyaloglók voltak fogságban, vettek részt államelnöki fogadáson, érte őket baleset, de szórakozhattak egy híres indiai maharadzsa palotájában is, és mindezek folyamán számtalanszor megkérdőjelezhetővé vált a jelöletlen ösvényen haladás fontossága. Az I. világháború kitörése és az infláció miatt a 100 000 frankos díj értéke oly annyira csökkent, hogy a diadalmaskodó(k) anyagi helyzete változatlan maradt. Az alkotók felteszik a kérdést a fogyasztói társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságaival kapcsolatban.
A produkció a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház közös előadása.
Táncosok: Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence, Varga József
Rendező-koreográfus: Farkas Tamás
Társrendező: Tapasztó Ernő
Művészeti asszisztens: Farkas Ágnes
Zeneszerző: Gera Gábor
Látványterv: Ioan Horga
Plakát: Hodgyai István (Hot-Dog)
Támogatók: Tabán Néptánc Egyesület, Aradi Kamaraszínház, Csoóri Sándor Program, Halmos Béla Program, Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Nemzetiségi Önkormányzata

Technikai követelmények

Hangtechnika: • PA hangrendszer, Left, Right, Sub, külön hajtva. (AUX szub)
• Keverőpult az FOH-ban a fénypult mellett .
• hang lejátszása leptopról egy 3,5 mm stereo jack
• 2 db egyforma monitor hangfal 8-12” egy úton a színpad szélen.
Fénytechnika:
• Fénypult preferált Compulite (Spark)
• LED PAR RGBW 4 db
• PAR 64 – CP -61.......3 db
• Analóg derítés 1kW PC 7 db
• Movinghead Spot (gobo-val) 2 db
• Hazer 1 db, DMX vezérlésről vagy fűstgép.
• Fejgép 1 db, szemből, FOH mellől, minmum 1,5m magas.
• kék járás fények takarásban
Színpadfedés:
• Minimum 8×7 színpad
• Front, gégen + minimum egy belső középső híd, lámpáknak
• Fekete háttér függöny és lábak