Produkció leírása

A ***** Kvartett (avagy röviden: *****) 2010-ben alakult a *****hallgatóiból. Az akkori osztály másodéves zenés mesterség vizsgájának témája Cseh Tamás dalai voltak, és egy annyira jól sikerült koncert jött létre, hogy bejárták vele az országot, és egyértelművé vált számukra, hogy érdemes folytatniuk a zenélést, így született meg a zenekar. A névről röviden: rosszabbnál rosszabb ötletek után a legrosszabbra esett a választásuk, hiszen nem négyen vannak, ***** nem a zenekar tagja és nem is jazz-t játszanak. A műfaji meghatározás: csajozós rock. A zenekar különlegessége, hogy tagjai végzett színészek és fellépéseiket igyekeznek show jellegűre formálni – a színpadon 6-8 ember áll, többen több hangszeren is játszanak, ezzel is izgalmasabbá téve a produkciót. Az elmúlt években több budapesti és vidéki klubban és fesztiválon felléptek és több színházi előadás zenéje is köthető a zenekar tagjaihoz zeneszerzőként és zenészként is.
A zenekar 2017-ben a Cseh Tamás Programnak köszönhetően elkészítette első nagylemezét A hetedik év címmel és első videóklipjét, *****-t.

Technikai követelmények

min. 6x3 m színpad, zenekari hangosításhoz szükséges eszközök (hangfalak, monitorládák, mikrofonok, állványok, keverő stb.), hangtechnikus a helyszínen